Az egész éven át tartó elképesztő koncertsorozat után a Hajó szabadságra vonult, mintegy néhány nyugodtabb wellness-napra, amikor is teste masszázst kap, frizuráját feltupírozzák, körmeit kilakkozzák, miközben az info-pultban ekkor sincs pihi, hiszen már megannyian váltják jegyeiket a közelgő új koncertsorozatra.
Kiváló és kíméletlen zenészek, akiknek a pörgés és az ipari erő egyaránt fontos. Az Atari Teenage Riot egykori vezére, a berlini Alec Empire d'n'b, breakcore, techno, elektró és zajos punk-csapásai.
Miközben a zene olykor már nem is zene, hanem csak gépi produktum, a punk hagyományőrző együttese, a Lopunk szívet gyönyörködtető erőtől duzzadó koncerteket ad, Vezérével, Hammer professzorral beszélgettünk.
Karácsonyi partinkon a hajó dolgozóiból verbuválódott „all star band” szórakoztatta a nagyérdeműt, mely kapcsán Bende Zsuzsi Benő énekesnővel és Vasák Benedek zenekari kapitánnyal beszélgettünk.
Napokon belül egy olyan izgalmas kiállítást láthatunk a Millenárison, amelyen fiatal környezetvédők olyan multimédiás helyzeteket hoznak létre, amelyekben a megoldásokra magunk döbbenünk rá.
Barátainknak, pártfogóinknak, vendégeinknek, fellépőinknek, az érdeklődőknek, a kétkedőknek, más hajók matrózainak, újságíróknak, kritikusoknak, munkatársainknak, kezdő zenészeknek és már sikeres költőknek, azaz mindenkinek boldog új évet kívánunk!
A magyar művészeti élet elvesztette egyik legkiválóbb, legcsendesebb, legkitartóbb és legemberségesebb harcosát. A kitűnő színházigazgató sokat tett többek között azért is, hogy a MU Színház, a Fonó és az A38 Hajó összefogásával létrejöjjön az Újbuda Jazz Fesztivál.
Az A38 Hajó dolgozói ezúttal mint fellépők mutatták meg, hogy merre tart a zene így 2008 végén, ami igazán majd csak a következő évek során fog a szélesebb néptömegek előtt is nyilvánvaló válni.
Az A38 ötödik születésnapjára megjelent album különös szögből mutatja be az eddigi események, élmények egy szeletét. A kötet szellemi atyjával, Vasák Benedekkel beszélgettünk.
"Vissza a jazz-t a táncparkettre" sorozatunk legújabb állomásán a Blue Note gyönygszemeit újjávarázsoló kiváló DJ Maestro egy elképesztően őrült és vérprofi zenekarral, a Trio Exclusiv-val olvad eggyé az Óperentzia remek felvezetését követően.
Egy kis édes félhomályban, Köszönöm, hogy imádott, Szívemben bomba van, Halálos tavasz… – dalok a múltból, új hangokkal. Egy „klasszikus“ magyar cigányzenekar kiváló muzsikusokkal, kitűnő és ismert, a popzene igényesebb területéről jövő énekes kedvencek, finom elektronika és régi magyar slágerek – füstös, kávéházi hangulat. Generációk és korok találkozása a Budapest Bár.
A hazai jazz-szcéna egyik legeredetibb alakjának, a kiváló szaxofonista, komponista és zenekarvezető Grencsó Istvánnak és zenekarának különös koncertje. DUNA TV
A népzenei alapokra épített darabokat egyszer autentikus hangzásban, máskor klasszikus-zenei felfogásban, megint máskor jazz-es improvizációkkal átszőve adja elő a kitűnő zenészcsapat. DUNA TV
Szilveszterezzen a Hajón rugalmasan választható vacsorával, kiváló italokkal, a bécsi elektronikus jazz-szcéna legelegánsabb és legdögösebb zenészeinek koncertjeivel remek, kötetlen hangulatban.
Weningerék kiváló balfi borait már sokszor kóstolhattuk, azonban ilyen füzérben és ilyen kiváló étkekkel párosulva még soha. Minden idők talán legjobb borvacsoráján jártunk…
Vadonatúj étlapunk megannyi classicus és újító finomsággal lepi meg gourmant-jait és éheseit egyraránt. Ezúttal a desszertek és a koktélok is nagyobb hangsúlyt kapnak.